HTML

Lovak, természetesen – Lovas Zugoly, Csabdi

2013.09.13. 09:41 IQLight

Az idei év felfedezettje –számunkra- Lovas Zugoly. Kétszer 6 napot töltöttünk itt a nyáron, mert elsőre annyira megszerettük. Pesthez közel van, 30 perc alatt leértünk a pályán (sokkal tovább tartott a lakásból lecuccolni két gyerekkel).

A hely kellőképpen elszigetelt a külvilágtól, hiszen a város utáni, falu utáni, kiserdő utáni farmról beszélünk. Hatalmas kapu, hosszú, murvás bevezető út, aztán megérkezünk a lovardaként indult, mára bértartással és vendégszobákkal kiegészült pihenő szigetre. Balra kukoricás és egy másik farm, jobbra lovak, a távolban Vasztély dombjai. Gyér térerő, a nap süt, csend van és a Csajszik sem nyűgösek, hiszen alig autóztunk.

_DSC0154.JPG

A szálláson házigazdasszonyunk, Ili fogad. Bizonyára ezredjére mondja épp el a tudnivalókat, mégis kedves és türelmes velünk. Hatalmas társalgó, felszerelt konyha, hosszú folyosó, a baloldalon vendégszobák és a folyosó végén a mi fészkünk, mivel apartmant kértünk. A hálóba jutunk, két különálló ágy, egy kihúzható kanapé, íróasztal, fotelek, szekrény és egy kis asztal fogad. A hálóból átjáró a konyhába, onnan kijárat a kertbe és egy másik ajtó a fürdőbe, ahol sok és nagy törölköző fogad. Látva a fürdőt és a kocsifelhajtót leesik, hogy az egész apartman akadálymentesített. Sose legyen rá szükségünk, de beírok érte egy piros pontot.

Lovak mindenütt, képek, festmények, díszek formájában kerülnek elő. Jelenlétük cseppet sem irritáló, inkább kedves. Hozzátartoznak a környezethez, mint üvegpohár a török teához. Hely van bőven, nekiállunk kipakolni. Sajnos a szekrény használhatatlan, mivel csak akasztós hely van benne, mi meg pont olyan ruhákkal nem készültünk, tekintettel a nyárra. A táskából öltözés kényelmetlenségét vállalnunk kell.

_DSC0148.JPG

A konyha jól felszerelt és van elég hely az étkezőasztal körül is. Meleg van, klíma nincs, van viszont tó, nádassal, békákkal és fürdőzéshez kellemes vízhőmérséklettel, úgyhogy rögtön csobbanunk is. A tó partján nyugágyak, pavilon, pázsit és mivel az istállók és a fedeles karám is a tó felé néznek, nem maradunk le semmilyen lovas eseményről. Egy 8-10 fős gyerektábor van épp a színen, a Csajszik hamar összebarátkoznak, jut egy perc pihenő nekünk, felnőtteknek.

_DSC0167.JPG

Reggeli és vacsi a teraszon. Délben elviselhetetlen kint a hőség, olyankor bent eszünk. Ami esetleg hiányzik az apartman konyhájából, az biztosan van a nagy konyhában. A Csajszik jól elvannak a táborozó lányokkal. Ebéd utáni jégkrémezéskor kicsit összegyűlnek nálunk, aztán eltűnnek, hogy később a farm egyik zugából kerüljenek elő sokadik hívásra.

_DSC0147.JPG

M a gyerekekkel napi két edzésen vesz részt. Kemény és fárasztó sport ebben a hőségben, még akkor is, ha a karámot locsolással hűtik és „portalanítják” minden edzés előtt. Az edzések jó hangulatúak, házigazdánk (András) ura a lovaknak, a helyzeteknek és a poénoknak egyaránt.

Minden olyan nyugodt, mint a csendéleteken. Van időnk fotózni, aludni, olvasni, főzni, kártyázni, játszani… akármire. A lovak közelsége egy különleges érzés itt. Felettük alszunk, hiszen az istállók fölé épültek a vendégszobák, így ha valamelyik ló toporzékol néha, az felhallatszik, bár ez senkit sem zavar.

_DSC0442.JPG

Van kihelyezett pc a társalgóban és wifi is, ha nem hoztunk volna legalább három notebookot és tableteket az okostelefonok mellé. Este szalonna-, virsli-, és fűszerezett húsok sütése a tűzgyújtó helyen, kis pálinkázással. A háziállatok (kutya és macskák) kísérnek minket, bármerre megyünk. Szelídek, békésen tűrik, hogy a gyerekek kedvükre simogassák őket.

Az éjszakák kimondhatatlanul csendesek, millió csillag látszódik innen és semmi nem zavarja a nyugalmat. Erre a helyre még biztosan visszatérünk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szallasokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr585510464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása