HTML

Szállásokról

Friss topikok

Címkék

Pusztába hullott csillagok - ESPA Bio & Art, Zsámbék

2013.09.04. 16:57 IQLight

- Ez egy szar! Már bocsánat. – kezdte mondandóját az idősödő hölgy a szaunában. – A medencék hidegek és amúgy sincs sok belőlük. A pezsgőfürdő meg akkora, mint otthon a fürdőkádam.
Nem vitatkoztunk, mert hasonló véleményen voltunk mindketten, ha nem is ennyire szókimondó stílusban, így csak helyeslően hümmögtünk. De kezdjük talán az elején.

3 nap, két éjszakára érkeztünk. Kedvesen fogadott a recis lány és mivel a papucsom ismét otthon felejtettem, rögtön adott egyet a shop-ból, szerény 2.200 forintért. Jól indult minden, vidáman mentünk fel a szobánk ajtajához, aztán benyitottunk. Vesztünkre.

A kuponon vett tetőtéri szoba pici. Nem arról van szó, hogy táncolni nem lehet benne, hanem konkrétan elférni sem. Az előszobában annyi hely sincs, hogy az utazótáskánkat lerakjuk. A szobában egy parányi íróasztal idézte a hasonló kaliberű szállodák szokásait, de a ráhelyezett TV, távkapcsoló, tálca (két pohárral) és telefon el is foglalta a rendelkezésre álló helyet. Itt nem fér el sem a notebook, sem a fényképező, max a mobiljaink.
A kilátás csodás… a szomszédos üzem hátfalára. Az ágy egyik oldala kényelmesen megközelíthető. Ennek csak azért van jelentősége, mert a másik oldalra csak 45 fokban megdőlve lehet beszambázni, ugyanis a tetőtér minden négyzetcentijét szobának tervezték, a holt tereket is.
Apropó, ágy. Ne tévedjünk el a fogalmak között, mert két, gurítható ágykeretre helyezett matracról beszélünk. Szeretkezés csak akrobatáknak!

A fürdőben egy zuhanykabin várt, mellette a wc és a másik oldalán a mosdó. Vicces, hogy a retró hangulatú fa keretes tükör és mosdópult kiegészítője lett a szintén fából készült szappantartó. A szappan bontatlan ugyan, de ha belegondolok, hogy én mit mostam meg utoljára és aki utánunk érkezett, mit mosott meg először, hát nem feltétlen voksolnék erre a megoldásra.
A törölközők nagyok és keményre mosottak. M utálja, de én szeretem, ha egy szállodában kemény a törölköző, mert akkor jobban elhiszem, hogy tényleg fertőtlenítették.

Irány a wellness! A földszinti folyosó egy üvegezett ajtóban végződik, itt kezdődik a fürdő. A medencék (kettő van összesen, egy bent, egy kint) mellett feltüntetett vízhőfok csak tájékoztató jellegű (ennyinek kellene lennie), a valóság 5 fokkal hidegebb mindegyikben. Tartósan megmaradni egyikben sem lehet. Egyetlen pezsgőfürdőnek kialakított kútszerű izé látja el a jacuzzi szerepét, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Talán félóránként jön egy kis bubi a csöveken, aztán csend.

A szauna korrekt, ahogyan a gőzfürdő és a merülő medence is, csak az ivóvizet és a műanyag poharakat hiányoltuk mellőle. A kinti medence körül fű lehetett valaha, mára csak a gyom maradt, de azt legalább nyírják, ahol még nem égett ki teljesen. Négycsillagos árakon lehet igénybe venni a focipályát, teniszpályát, squash pályát és egyebeket azoknak, akik az aktív pihenés oltárán feláldozzák sejtjeik regenerálódását. Lehet bowlingozni (egy óra benne volt a kuponban is), de férfiaknak csak 13-as és 15-ös golyó van. Lehet még biciklit is bérelni. 800-ért. Óránként.

Csendes punnyadásunkban tanakodni kezdtünk, mitől lehet Bio és főleg mitől Art a hotel. Biztosan a táp lesz bio, úgyhogy – mivel idő is volt éppen – vályúhoz siettünk, de jött az újabb csalódás. Konzerv kukoricából készült majonézes kukorica, konzerv ananászból készült gyümölcssaláta, fagyasztott röszti-burgonya kisütve, mellé sáfrányos, fagyasztott hal és társai. A dinnyét nagy darabokra kockázták, pedig a négy csillaghoz már dinnyegolyók járnak. Máshol. Az első este még sikerült egy vacsira valót összeválogatni a svédasztalról, de a második este olyan ételek voltak, melyet inkább meghagytunk másoknak. A szomszéd asztalnál ülő úr is rendelt a konyháról, semmint a kihelyezett tálakról válogatott volna. A „húsleves gazdagon” és társai tényleg nem négycsillagos vacsorára valók.

Az étel nem Bio, ez kiderült. Ekkor M, akit nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, felfedezte a szálloda prosijában, hogy van négy bio szobájuk, Demko matracokkal és a család művészei által festett képek a folyosó falán. Hát ettől Bio & Art! A szomszédomnak van vagy három sólámpája, nekünk két olajfestményünk, akkor a mi lépcsőházunk is Bio & Art. Ki is teszem a bejárathoz! Trendi dolog ma hülyének lenni, de nem szeretem, ha hülyének néznek.

Reggeli. A rántotta isteni, a tükörtojás is, a kolbászkák és a bacon szintúgy, a virsli roppan. A felvágottak nem vonzottak, olyan van otthon is, de volt választék bőségesen és sajtból is. Müzli, tej, narancslé (enyhén vizezett, de legalábbis nem minőségi), kávé (sajnos nem főzött, hanem termoszból eredő nescafé), mogyorókrém, dzsem, tökmag (???), stb. Odatették magukat. Kis szépséghibája a dolognak, hogy minden nap ugyanaz a menü, továbbá a hűtőpultba szardíniát is tesznek, amitől még az uborkának is szardínia íze van. Brrrrrrrr

A Bio még utolsó leheletével elkísér a parkolóba, ugyanis a kövek közt is dús gyom várja az érkezőket és persze a távozókat is. Mi az utóbbiakhoz csatlakoztunk és nem vágyunk vissza. Erősen nem ajánlott kategória, ahol csak az árak négycsillagosak, a szolgáltatások inkább három, a szoba pedig a kettőt sem igazán éri el.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szallasokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr555495260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása